2018 . szeptember 23. vasárnap
Főoldal / Történt / Ezt ne szalaszd el Udvarhelyen! – Pályázz pénzt az osztályodnak!

Ezt ne szalaszd el Udvarhelyen! – Pályázz pénzt az osztályodnak!


Környezetvédelmi pályázati kiírás udvarhelyszéki osztályközösségeknek és tanintézményeknek

A Színezd újra! pályázati program átfogó célja az udvarhelyszéki diákság környezettudatosságra nevelése, környezetvédelmi önkéntességre irányuló ösztönzése, továbbá közösségünk életkörnyezetében jelentkező környezetvédelmi problémákra és ezek – diákközösségek közreműködése általi – megoldására irányuló, figyelemfelkeltő tevékenységek megvalósítása, hosszú távon környezetében felelősen és tudatosan élő, aktív helyi közösségek építése.

A Színezd újra! program kezdeményezője és támogatója az ALT Technologies Transylvania SRL, kivitelezője az Udvarhelyi Fiatal Fórum.

Az első Színezd újra! program lebonyolítási időkerete a 2015-2016-os iskolai tanév időszaka, ezen belül egy 2015-ös őszi, illetve egy 2016-os tavaszi kiírást tartalmaz.

A program kiírásaiban pályázhatnak:
A 2015-ös őszi kiírásban osztályfőnökök (tanárok) által vezetett udvarhelyszéki középiskolás és általános iskolás osztályközösségek ;
A 2016-os tavaszi kiírásban udvarhelyszéki óvodákat, iskolákat és felsőoktatási intézményeket képviselő akciócsoportok;

A program által támogatott tevékenységek:
A 2015-ös őszi kiírásban az udvarhelyszéki osztályközösségek életkörnyezetében fellelhető, aktuális környezetvédelmi problémákat bemutató, ezek megoldási lehetőségeire utaló, környezettudatosságra ösztönző, továbbá környezetvédelmi önkéntességet népszerűsítő, szemléltető kisfilmek/rövidfilmek készítése;
A 2016-os tavaszi kiírás két területre bővül:
Az őszi kiírásban bemutatott kisfilmek témáit, az azokban bemutatott megoldásra váró problémák történetét folytatni kívánó akció csoportok segítése: partner vállalatok és diákcsoport összekapcsolása, önkormányzat, városvezetés és a problémát örökbefogadó csoport közös munkája. Székelyföldi vállalatok közösségi felelősség vállalásának ösztönzése környezetvédelmi problémát megoldani kívánó iskolás csoportokkal partnerségben.
udvarhelyszéki oktatási intézmények udvarainak, folyosóinak zöldövezetesítése, a tanintézmények keretén belül kiskertek, virágoskertek kialakítása és fenntartása.

Színezd újra!

Környezetvédelmi témájú rövidfilmkészítő pályázati felhívás udvarhelyszéki középiskolás és általános iskolás osztályközösségeknek

OSZTÁLY, VIGYÁZZ A TERMÉSZETRE!

A 2015-ös őszi pályázati kiírás tárgya az udvarhelyszéki osztályközösségek életkörnyezetében fellelhető, aktuális környezetvédelmi problémákat bemutató, ezek megoldási lehetőségeire utaló, környezettudatosságra ösztönző, továbbá környezetvédelmi önkéntességet népszerűsítő, szemléltető kisfilmek/rövidfilmek készítése. A környezetvédelmi problémákat a diákközösségek szemszögéből bemutató, ezekre megoldási lehetőségeket kínáló kisfilmek/rövidfilmek legalább 1 maximum 5 percesek lehetnek, kivitelezésük minden részfeladatát kizárólag az osztályközösség tagjai végezhetik egy osztályfőnök/vezető tanár bevonásával. A környezetvédelmi film tematikája és kivitelezése kizárólag a Színezd újra! versenyszabályzatában leírtakhoz illeszkedhet. Lásd: szabályzat

A Színezd újra! őszi kiírásában udvarhelyszéki középiskolás és általános iskolás osztályközösségek pályázhatnak, melyeket egy osztályfőnök vagy vezető tanár képvisel. Pályázni a Színezd újra! űrlap kitöltésével lehet 2015. október 1-ig. Lásd: pályázati űrlap. A pályázatok az Udvarhelyi Fiatal Fórum irodájában adhatók le (Kossuth Lajos 20. Telefon: 0266-213371).

A pályázatra való jelentkezési időszak lezárását követően a benevezett osztályközösségek tagjai számára szakemberek bevonásával környezetvédelmi és kisfilmkészítő témákban gyorstalpaló képzéseket szervezünk.

A beérkezett pályamunkák bemutatására 2015. december 15-én kerül sor a Siculus Ifjúsági Ház konferenciatermében. A felkért szakemberekből és a Színezd újra! programot kezdeményező és támogató ALT Technologies Transylvania SRL, illetve kivitelező Udvarhelyi Fiatal Fórum képviselőiből álló zsűri kiválasztja az I., II. és III. helyezett pályamunkát, melyet az ünnepélyes eredményhirdetés követ.

A Színezd újra! pályázat díjazását a helyezésnek megfelelő pénzösszeg képezi, melyet a pályázó osztályközösség részéről az osztályfőnök/vezető tanár és 2 diák vehet át. A nyereményösszeg felhasználásáról a nyertes osztályközösségek döntenek. A díjazás a két korosztályban (V-VIII. osztály és IX-XII. osztály) külön történik, a díjak megegyeznek.

I. Helyezett: 5.000 lej

II. Helyezett: 3.000 lej

III. Helyezett: 1.000 lej
A pályamunkák értékelése során a környezetvédelmi probléma felismerése, ennek aktualitása, a megoldásra tett javaslatok eredetisége, hatékonysága, közösségi mozgósító ereje 50%-ban, az operatőri, rendezői munka, a kisfilm minősége 40%-ban, a közösségi oldalakon elért kedvelések és a médiában való megjelenések száma 10%-ban számít (a pályázó osztályközösségek saját munkáikat népszerűsítik).

A Színezd újra! pályázat őszi kiírásának időrendi beosztása:

A pályázati kiírás meghirdetése: 2015. szeptember

A pályázók jelentkezési határideje: 2015. október 1.

Előkészületi, képzési időszak: 2015. október 1-15.

Színezd újra! kisfilmek elkészítési időszaka: 2015. október 15 – december 1.

Pályamunkák leadási határideje: 2015. december 1.

Filmbemutatók és eredményhirdetés: 2015. december 15.

Forrás és további infromáció: www.UFF.ro

Facebook Hozzászólások

További cikkek

A kézdivásárhelyi bíróság jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a Wass Albert utcanév ügyében

A kézdivásárhelyi városi bíróság csütörtöki végzésében jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a kézdivásárhelyi Wass Albert …

Százmillió forinttal támogatja a magyar kormány a határon túli ifjúsági közösségeket

Százmillió forinttal támogatja a kormány a külhoni ifjúsági közösségeket. A határon túli civil szervezetek és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.