2017 . december 14. csütörtök
Főoldal / Business / A román parlament 10 százalékkal emelte a közszférában dolgozók bérét

A román parlament 10 százalékkal emelte a közszférában dolgozók bérét

A román képviselőház 10 százalékkal emelte szerdán a közszférában dolgozók bérét, miután szinte egyhangúlag megszavazta a volt kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik módosító indítványát.

Az indítványt Adrian Solomon szociáldemokrata honatya terjesztette be. Az orvosok 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi kormányrendeletet módosította úgy, hogy decembertől valamennyi közalkalmazott fizetése is nő 10 százalékkal. Az egészségügyben dolgozók októbertől kaptak 25 százalékos fizetésemelést a kormány egyik korábbi döntése nyomán, ugyanis a sürgősségi kormányrendeletek azonnal hatályba lépnek. Később a parlamentnek is szavaznia kell a rendeletekről, most ez történt meg.  Háromszáztizenkilenc honatya támogatta a rendelet elfogadását hét tartózkodás és egy ellenszavazat mellett. A szociáldemokraták fő riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái is támogatták a módosítást, de kételyeiket fejezték ki, hogy van fedezet valamennyi közalkalmazott bérének emelésére. Azzal érveltek, hogy nem akarták megakadályozni az orvosok bérének emelését, ezért szavaztak támogatólag, de reményüket fejezték ki, hogy az új kormány alaposan utánanéz, melyik bérnövelés fenntartható, és melyik nem.

Az indítványozó maga elmondta, hogy a 10 százalékos jövedelemkiegészítést csak azok a közalkalmazottak kapják meg, akik korábban nem kaptak béremelést. A múlt héten a bukaresti kormány a köz- és a felsőoktatásban dolgozók bérét is növelte 15 százalékkal decembertől, miután az idén a pedagógusok kaptak két részletben 10 százalékos fizetésemelést. A Victor Ponta vezette volt kormány ugyanis mind az orvosoknak, mind a pedagógusoknak egyformán 25-25 százalékos béremelést biztosított.

A múlt héten lemondott Ponta korábban jelezte, hogy valamennyi közalkalmazott fizetését is akarják növelni, és ennek érdekében a munkaügyi minisztérium dolgozik az egységes bérezésről szóló törvény módosításán, de Ponta lemondásáig ez a jogszabály-módosítás nem készült el.
Rovana Plumb ügyvivő munkaügyi miniszter szerdán annyit mondott, hogy támogatja a 10 százalékos béremelést, amely a jövő évben 1,5 milliárd lej (105 milliárd forint) többletkiadást jelent az államháztartásnak.

Romániában jelenleg ügyvivő kormány működik, Dacian Ciolos volt uniós mezőgazdasági biztos kedden kapott kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis elnöktől.

A Nemzetközi Valutaalap korábban figyelmeztette Romániát, hogy 2016-ban az adócsökkentésekkel és a béremelésekkel együtt az államháztartás hiánya meghaladja a GDP 3 százalékát. Az országban júniustól valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adót (áfa) a jelenlegi 24 százalékos általános kulcs helyett. Januártól az általános áfakulcs 20 százalékra csökken.

Forrás: (MTI)

 

Facebook Hozzászólások

További cikkek

A kézdivásárhelyi bíróság jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a Wass Albert utcanév ügyében

A kézdivásárhelyi városi bíróság csütörtöki végzésében jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a kézdivásárhelyi Wass Albert …

Százmillió forinttal támogatja a magyar kormány a határon túli ifjúsági közösségeket

Százmillió forinttal támogatja a kormány a külhoni ifjúsági közösségeket. A határon túli civil szervezetek és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.