2018 . október 18. csütörtök
Főoldal / Történt / Több mint ezer hangyát próbáltak becsempészni Kínába

Több mint ezer hangyát próbáltak becsempészni Kínába

Több mint ezer hangyát találtak két Németországban feladott csomagban a délnyugat-kínai Csengdu város vámosai reptéri ellenőrzés során.

pogonomyrmex-hangya

 A küldemény Hamburgból indult és Dubaj, valamint Szöul érintésével érkezett meg Szecsuan tartomány székvárosába. A kémcsövekben egy-egy darabka sárgadinnye segítette túlélésüket a hosszú úton. Azonosítóik megállapították, hogy a Pogonomyrmex és a Paraponera nembe tartozó hangyákról van szó, amelyek közös jellemzői, hogy viszonylag nagyra nőnek és sok helyütt házi kedvencként tartják őket.

Az egyenként tíz centiméteres, lezárt kémcsőben érkezett másfél-két centiméteres rovarok nem honosak Kínában, így természetes ellenségeik sincsenek – mondta el Csao Feng, a Szecsuan tartományi karantén kutatója a Hszinhua hírügynökségnek.

Ezért és mivel rendkívül gyorsan szaporodnak – királynőjük naponta akár 2000 utódot is képes létre hozni – veszélyt jelenthetnek a környezetre – vélte a kutató, aki hozzátette, hogy betegségeket is terjeszthetnek, károsíthatják a mezőgazdaságot, az erdőket és az emberek egészségét is – tette hozzá. Az országos erdészeti hivatal vezetője szerint Kínában terjedőben van a veszélyes fajok importja. Csao Su-cung elmondta, míg a vámhivatalok munkatársai 2000-ben 500 ilyen szállítmányt fogtak el, addig 2013-ban ez a szám 610 ezerre nőt.

Forrás: 2015. november 3., kedd (MTI)

 

Facebook Hozzászólások

További cikkek

A kézdivásárhelyi bíróság jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a Wass Albert utcanév ügyében

A kézdivásárhelyi városi bíróság csütörtöki végzésében jóváhagyta a bűnvádi eljárás újraindítását a kézdivásárhelyi Wass Albert …

Százmillió forinttal támogatja a magyar kormány a határon túli ifjúsági közösségeket

Százmillió forinttal támogatja a kormány a külhoni ifjúsági közösségeket. A határon túli civil szervezetek és …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.