2018 . július 20. péntek

A kizárt bizonyítékok hiányában is fenntartja a vádat az ügyészség a csíkszeredai elöljárók perében

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) annak ellenére fenntartja a vádat Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester ellen, hogy a Hargita megyei törvényszék október nyolcadikán kizárta a vád bizonyítékainak a jelentős részét – írta hétfői számában a Krónika napilap. A DNA a lapnak adott írásos válaszában csak …

Tovább »

Kampányfinanszírozást szolgálhatott Romániában a Microsoft-ügyben gazdát cserélt kenőpénz

A 2009-ben Romániában kormányon lévő jobbközép Demokrata-Liberális Párt (PDL) választási kampányát finanszírozhatták azokból a kenőpénzekből, amelyek az úgynevezett Microsoft-ügyben cseréltek gazdát – derült ki hétfőn a legfelsőbb bíróságon, az ügy tárgyalásának kezdőnapján. A korrupcióellenes ügyészség tavaly ősszel indított bűnvádi eljárást kilenc volt miniszter ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénzért részesítettek …

Tovább »

Decembertől 15 százalékkal nő a román köz- és felsőoktatásban dolgozók bére

Decembertől 15 százalékkal nő a román közoktatásban és felsőoktatásban dolgozók bére – jelentette be hétfőn Sorin Cimpeanu oktatási miniszter. Közölte, hogy az intézkedés nyomán 304 ezer közalkalmazott fog többet keresni. Ebben benne vannak az állami közoktatásban dolgozó pedagógusok és egyetemi tanárok, valamint az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete is. Az …

Tovább »

Vekerdy Tamás: Nyáron tilos a tanulás!

Vekerdy Tamás állítja, az lesz jó szülő, aki saját magával is törődik gyereknevelés közben és nem boldog, hanem derűs, nyugodt és biztonságos gyermekkort teremt egy őszinte és szeretetteli családban. Ő már csak tudja, négy gyereket nevelt fel. Az ideális nyári szünet a gyerek kikapcsolódását, pihenését szolgálja – mondta Vekerdy Tamás …

Tovább »

Romániában 3,8 százalékkal nőtt a sörpiac az első fél évben

Romániában 3,8 százalékkal nőtt a sörpiac az első fél évben a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte kedden a romániai sörgyártók egyesülete. A növekedés következtében az eladások elérték a 7,6 millió hektolitert. Az elmúlt két évben a román sörpiac zsugorodott, ennek ellenére a gyártók azt remélik, hogy az idei egész …

Tovább »

Romániának kötelessége támogatni Moldova európai közeledését

Moldova gazdasági szankciókkal szembesült Oroszország részéről, amiért társulási egyezményt kötött az Európai Unióval, ezért Romániának kötelessége a segítségére sietni, és európai közeledését támogatni – hangoztatta Victor Ponta román miniszterelnök kedden, miután Bukarestben találkozott a hivatalos látogatásra Romániába érkezett Valeriu Strelet moldovai kormányfővel. A két miniszterelnök közös sajtóértekezletén Strelet köszönetet mondott …

Tovább »

Izrael kemény fellépést határozott el a palesztin támadásokkal szemben

Az izraeli biztonsági kabinet kemény intézkedéseket határozott el az elharapódzó erőszak megfékezése, a polgári lakosság oltalmazása végett, a rendőrök így lezárhatják a kelet-jeruzsálemi arab negyedeket. A terrorizmusellenes intézkedésekről hozott döntést Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormánya szerdára virradó éjjel jelentette be. Ezek értelmében a rendőrség szükség esetén arab városrészeket zárhat le …

Tovább »

Videó – élő tutajként képesek úszni a hangyák a vízen

A tűzhangyák nemcsak abban jók, hogy minket, embereket idegesítsenek, ha az útjukba telepedünk, de egészen terminátoros módszerekkel élnek túl szinte mindent.  A kis hangyákat Dél-Karolinában videózták le, amint a hatalmas viharokat követő árvíz során a víz felszínén maradtak. A hangyák egy olyan olajos anyagot választottak ki, ami segített nekik összeragadni …

Tovább »